Megan C. Thompson

Tárgy: Megan C. Thompson Csüt. Aug. 14, 2014 11:05 pm

Ne vedd túl komolyan az életet! Úgysem éled túl.

basic informations

TELJES NÉV: Megan Claudia Thompson
KOR: 23
CSOPORT: Vadász (Kém)
SZÜLETÉSI HELY ÉS IDŐ:Indianapolis, Clermont, 1991. 04.08.

what a lovely tale

Indianapolisban születtem, két húgommal és szüleimmel éltem a szokványos, hétköznapi kamaszok életét, bár nem voltam olyan, mint a többi, ugyanis bulizás és szórakozás helyett otthon ültem készülve a rám váró nagybetűs életre. Mindenképpen be akartam jutni az egyetemre, hogy kitörjek arról a helyről, ami számomra maga volt a börtön, bár szerető család vett körül, ez nekem nem volt elég.
Még egy-két helyes fiú is megkörnyékezett, hogy szívesen elvinne a szalagavató bálra, de nem akartam, hogy akár egy szerelem visszatartson attól, hogy elmenjek a kisvárosomból.
Egy nap aztán olyan döntés elé állított az élet, amire valószínűleg, már így hét év távlatából se tudnék azonnal választani. Merthogy itt most a családomról volt szó.
Nélkülem indultak útnak és egy balesetben mindannyian életüket vesztették, amit egyszerűen nem tudtam elhinni, pedig komoly képpel közölte velem két rendőr a hírt.
Nem hagyhattam, hogy elvigyenek az árvaházba, így jobbnak láttam elmenekülni, minél messzebb az otthonomtól. Egy házban bújtam el, a helyi erdőség szélén, már töbször láttam a buszról, ahogy iskolába, illetve visszafelé tettem meg az utam.
Napokat töltöttem a házba a gásszal és a kétségbeeséssel, ami minden gondolatomat betöltötte és mikor már úgy éreztem, már nincs több könnyem, hirtelen egy férfi jelent meg előttem.
Jóképű, kedves arcú fiatalember állt a kis házikó egyetlen szobájában.
-Azt hiszem segíthetnénk egymásnak-szólalt meg kellemesen baritonos hangon. Nem értettem... nem értettem semmit. Nem értettem, hogy került oda, mit akarhatott és azt se, hogy hirtelenjében mire gondolhatott ezzel a mondattal.
-Mit akar tőlem?-kérdeztem egy kis idő elteltével, bár nem tudom, hogy fél óra vagy fél perc telt el, hogy megszólaljak, mindenesetre az emberem csak türelmesen álldogált még mindig a szoba centrumában. Kérdésemre pedig az egész megjelenésével ellentétben olyan torz mosoly csúszott a képére, hogy egyből nem volt bizalomgerjesztő, mint az előtte.
-Mondjuk azt, hogy én vagyok a dzsinn, bár csak egyet kívánhatsz és van egy kis ára...-kezdte a férfi, majd egy kis hatásszünet után kinyögte.-Visszahozom a családod és...
-Ez lehetetlen ígéret!-vágtam rá azonnal, és szinte ugyanabban a pillanatban az idegen szeme feketére váltott, amitől olyan ijesztő lett, hogy hátra akartam ugrani. Mivel széken ültem, csak azt értem el a mozdulattal, hogy majdnem hátreestem székestül. Szinte egy pillanat alatt ott termett és visszalökte az ülőalkalmatosságot eredeti helyzetébe, amitől sértetten nyikant egyet az első két faláb, ahogy visszacsattant a szintén fából készült deszkákra.
-A családod ajánlom fel, ez vissza nem térő ajánlat!-mondta már határozottabban, úgy látszott, sikerült kicsit türelmetlenebbé tennem. Lassan eszembe villant milyen lehetőség is kínálkozik, ha bár még mindig nem hittem el teljesen, hogy meg tudja tenni, amit ígért.
-Tényleg képes vagy rá?-kérdeztem elakadó hangon, miközben följebb húztam magam a széken, nem törődve vele, hogy a férfi fölém magasodik. Immár nem veszthettem semmit, mindenem, ami volt, elveszett egyik pillanatról a másikra.
-Áll az alku, vagy nem?-kérdezte felvonva a szemöldökét a démonikus férfi, soha életemben nem láttam még olyan ijesztőt, amilyen ő volt, amikor ismét feketére váltott a szeme. Kicsit határozatlanul bólogattam, majd hirtelen hűvös ajkakat éreztem az enyémen, majd valami meghatározhatatlan hideg futott végig a testemen és valami nagyon rosszat éreztem. Életemben nem csókolóztam még, vagyis vajmi kevés tapasztalatom volt, de azt még én is tudtam, hogy nem ezt kéne éreznem. Amikor elváltak az ajkaink egymáshoz, halkan megszólalt.
-Az enyém vagy! Az enyém a lelked!-suttogta vészjóslóan.
Így történt első találkozásom a természetfelettivel, és így lett vége végleg annak a jövőnek, amit magamnak szántam.
A szüleim ugyan visszakapták az életüket, én viszont már nem kaptam vissza semmit se abból, amit én életnek neveznék.
Mint később megtudtam, az alku, amit kötöttem a lelkemért cserébe szólt volna, de Raymond úgy döntött, hogy meghagyja a lelkemet, viszont az életemet csak annak szentelhetem, hogy vadászként kémkedjek a többiek után. Ezt valóban nem bízhatta egy démoncsatlósára, hiszen egy valamirevaló vadász egyből kiszúrná.
Kicsit úgy éreztem magam az elején, mintha egy nagyon rossz ember lennék, de ahogy múlt az idő beletörődtem, hiszen immár hét éve vagyok egy démon szolgálatában.

Jellemzés:
-Külső: hosszú, barna haj, zöldesbarna szem, karcsú, de nem túl vékony alak, általában szép ruhákban járok, de ha vadászatra kerül sor, akkor inkább farmer, bakancs és egyszerű, de színes pólók.
-Belső: többnyire kedves, tapintatos, de alapvetően magamnak való vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem az embereket, ellenkezőleg. Annak ellenére, hogy egy démonnak dolgozom, jó embernek tartom magam, aki akarva-akaratlanul is a rossz oldalon kötött ki.

user

BECENÉV: Klau
KOR: 23
HÁNY ÉVE SZEREPJÁTÉKOZOL? 4 éve